Báj-báj, allergia!

Bevallom őszintén, olykor nagyon megkívánom a csokit, a csokis gabonapelyhet. Bevallom azt is töredelmesen, hogy amikor a kolleganők elém teszik a házisütit, kínok kínját állom ki. Hazudnék, ha azt mondanám, nem esne jól egy tömény kakaós csiga, vagy egy rántott zöldség (én már csak kukoricalisztben és darában rántok… az élmény kevésbé intenzív, de frissiben egész finom).

Eközben kemény küzdelmeim vannak az anyósommal, aki nem érti az egészet, a barátaimmal, akik titokban vagy nyíltan hülyének néznek, és az éhségemmel, ami akkor is kínoz, ha aznap már ettem egy csomó mindent.

A pajzsmirigyes tünetek meglepő módon – bár a vérkép egyelőre javulást mutat – erősödtek: folytonos gombócérzet a torokban, durva, fülfájásnak álcázott nyaki fájdalmak, ingerlékenység stb.

Ezért úgy döntöttem, elmegyek a TB-támogatott endokrinológushoz, hogy csináljuk végig a kivizsgálási protokollt, már csak azért is, mert a következőkre keresem a választ:

– Be van-e gyulladva a pajzsmirigyem, vagy „csak” alulműködik?

– Krónikus-e az alulműködés, esetleg autoimmun?

Utóbbival kapcsolatosan ide biggyeszteném, hogy egy autoimmun betegségemet már sikerült teljesen tünetmentessé tennem ezzel az étkezési móddal (a diéta-szót annyira nem érzem ideillőnek… hiszen egy diétás nem zabál a sok gyümi mellé olykor sültkrumplit.:).

És ez a betegség az egész életemben fennálló pollenallergia, ami a májusomat-júniusomat és júliusomat pokollá szokta tenni (nem kapok levegőt, ömlik a szememből a könny, az orromból a t@kony).

Tehát egyet így egy hónap után is profitáltam:

Báj-báj, allergia!